2023. november 29., szerda

Manilva - 20 fok - és az új szakállam

 

Szakállt növesztek. Kb. ennyire nem bírok mit kezdeni magammal. A szakáll "ügy" olyan formában szokott jégre szaladni,hogy elegem lesz belőle hogy viszket és és levágom a picsába. 

Amikor már pont elég nagy volt ahhoz, hogy teljesen ősz volt, és ugy néztem ki mint Gorió apó, na akkor elmentünk a Carefour-ba Esteponába, és vettem egy szakáll festéket és befestettem jet blue majdnem feketére. Ez minusz -10 év. Egy hétig :-) aztán kezd lekopni a festék és jönnek vissza az évek.

:-(

Szombaton megyünk haza. Ennek az a tudományos magyarázata, hogy holnap - csütörtökön is haza mehetnénk, de szombaton épp fele annyiba kerül a repülő jegy. Mivel a Toyotát lehoztuk, mivel itt kb .csak rezsi költség van, ez a 2 nap extra a 20 fokban nem akkora áldozat - nekünk.

A kutyáknak a családi birtokon kb. mindegy, mert egymással jól elvannak, ásnak nagy gödröket, aztán ha bejutnak a házba, felájultan döglenek valamelyik fotelben vagy a kanapén. A madár szerintem a nagy vesztese annak hogy itt kint eszetlenkedünk, mert bár jól el van látva, nyilván nem játszik vele senki annyit mint a Heni.

Amióta megérkeztünk a következők történtek:

- hétfőn elmentünk Malagába, Lucia doki néni örült mindennek, PSA lement 2.55 -re ( 16.19 -ről )

- kedden - szerdán találkoztunk Johanával, aki Jubala, és Jane és az uj taki néni, meg az Ana -val aki az előző Argentin származásu taki néni.

- csütrötökön Rafael ügyvéddel volt egy megbeszélésünk

- pénteken talán futottam végre egy 3 km-t, azok után hogy 3 napig járni is alig tudtam, annyira fájt a derekam. Ez ugy oldódott meg, hogy 2 napig a nappaliban aludtam a földön. Ez helyre tette a derekamat, gyorsan futottam is egy picit.

- Hétfőn felmentünk Rondába, ott persze szerintem geci hideg volt, találkoztonk a Tronyó nevű fél német - fél skót - fél spanyol ügynökkel, ettünk egy churrost, ami teljességgel illegális volt, majd jobb hijján lementünk a motoros kocsmába ( ez fél út Ronda - és San Pedro del Alcantaraz kötött a szerpentinen ) Christanhoz, és ettünk egy tapa méretű marha pofát.


Közben befejeztük a konyhai átadó felujitását, elmentünk csak ezért Algacirasba, hogy vegyünk A1401 -es színű festéket, amiről kiderült hogy épp van 1 kg a raktárban. Mindegy is, ez is kész lett. Ha már fetsettünk, kijavítottam az összes össezbaszott falat, amit a vedégek hagytak hátra.

Valamikor e közben volt a fekete kagylós rákos tagliatelle. Ehhez elmentünk a Mercadónába, itt vettem 1/2 kg főtt langusztát, és 1 zacskó ( háló ) fekete kagylót, meg koktél parit meg egy üveg fehér bort. Ez idáig kb 12,- euro. Tésztát vettünk a Careflourban, olaszt, mert abból a saját márkás Lidl szar.

Tehát, oliva olaj, vörös hagyma, megpirítod, közben a fekete kagylóról leszeded a haját, és megmosod. Ha már majdnem jó a hagyma akkor bele mehet a koktél pari és a fokhagyma meg a fekete kagyló. Fel kell önteni fehér borral, kb amig ellepi ( nes ajnáld ) . kis lángon ott hagyod. A rákokat megmosod, oliva olaj felrakod nagy lángon egy teflonba sülni, a végén majd ha kb. megsült. fokhagyma reá. A tésztát kifőződ lesűröd. A kagylókat kihalászod a fehérboros alapléből, a felével összeforgatod a tésztát, mehet rá a kagyló és a rák. Ime:


 Ja, közben Black Friday volt. Egyrészt rendeltem magamnak szakáll balzsamot, amitől kb nem viszket a szakállam. Másrészt foglaltam időpontot a Móriczon a Barber Shopba, hogy meg- designolják a szakállamat, ilyenre:


Másrészt rendeltem magamnak egy reMarkable 2.-őt is, ami nem jött meg. Illetve megjött, de mivel a barom Norvég direktben Hong Kongból szállította ( ez kiderült a logból hogy nem igaz  ) ide Manilvára, fennakadt a Sevillai vámon. Valamiért.  Ez most úgy tűnik űber szopás, mert kb szombat este megyünk haza. Egy hete megy a baszkódás a vámmal. Kb eddig 3x basztam fel magam annyira hogy 160 / 100 volt a vérnyomásom.

Pontiosítok, azok után hogy Lipcsében belépett a cucc az EU-ba, a spanyol vám 1 hete baszkódik rajta Sevillában. Ilyen b@szdmeg nincs.

Ma meg voltunk a Klárinál, a radiológus doki néninél, egyenlőre Ő is örül.
Ehhez képest most 2 nap kb szabad. Holnap 10K, pénteken edzés, szombaton lerakjuk a Toyotát 10 napra a 44,- euros retéri parkolóba, aztán irány haza.

Pénteken pedig Edinburgh.

Ja és BF rendeltem magamnak egy telefont is a Vodafone-tól. Ez már meg is érkezett Edinburghba, ellentétben a reMarkable 2-vel, kb 12 óra alatt. iPhone 15 Pro Max metal kék.

 

Majd írok,

MR



2023. november 23., csütörtök

Az utolsó 1000 km..

 

Kicsit elkésve de ime az utolsó 1.000 km és ami utána volt története.

Az érkezés pillanata a garázsba eggész pomtosan 3.003 km után. 
Reggel 8-körül indultunk Tarragonából. Reggeli persze nem volt, csak a szokásos Nescafe kávé. Volt valami kávé a recepció környékén mert az összes rendőr itt kávézott, de kihagytuk.
Gyorsan kijutottunk a városból, lévén vasárnap reggel volt, még a fű se nőtt.
Kb 11:00 volt ez az állapot. Menni csak a 120 + 5-8% sebességgel lehet csak mert telis tele van kamertával az út, és nem kockáztattam egy büntit. Szerintem az  magában egy csoda, ha ezt a 3.000 km-t egyetlen célfotó nélkül megusztuk volna.
10-11: körül valami reggeli után kellett nézni. Itt Spanyolországban is van ez a vicces tábla játék, hogy kiírják mekkora távolságra van kávé, wc, benzin stb. aztán nem ott van a lehajtó, és nincs róla tábla se.

A benzinkút ahol megálltunk, na ott nem volt semmi, de a túloldalon volt egy teljes komplexum, reggeli, bolt, stb. De persze vasárnap reggel volt,. igy a gondosan kiválasztott ham and eggs helyett valami kurvára nem keto szendvics lett. Gondoltam ha már bűnüzünk, akkor legyen még egy apple pie, de avval is mellé mentünk, mert az meg valami kalács szerű cucc volt, a tetején alma darabokkal.

Mindegy, hatalmasat fizettem ( már spanyol viszonyokhoz képest ).

Innen Valencia, Armelia, Murcia, Andaluzia, itt aztán Granada, Malaga és onnan Manilva. Granada előtt megálltunk tanklolni, ittunk egy kávét, és a hűtő táskából megettük az összes dolgot.. :-) Tisztára mint a románok. Közben megcsináltam a számvetést, mennyibe fáj egy ilyen tura?

Tankolások: 305,- eur
Utdijak, matricák: 133,- eur
Szállás: 183,- eur
Kaja, inni való, vásárlás : 217,- eur

A Toyota végül 5.6 l / 100 km -es átlagh fogyasztással szállt ki a 3.000 km-ből, ez fine. Az utdijakat alul kalkuláltam, a grancia és az olasz durván leránt pénzzel. A szállást talán lehet picit ocsósitani, de 90,- eur körül van olyan szálloda, amit nem szívsz meg napi 1.000 km után. A 3 nap alatt a vásárlás és a kaja az picit több mint ha otthon léteznél ( értsd. pl. itt Spanyolországban ) de realisán 50-60 ,- eur elmegy itt is erre arra, igaz itt nem éttermezel minden nap.

Összefoglalva, a kaja nélkül ez 622,- eur. Figyelembe véver, hogy Javiertől a legolcsóbban 22 napra pl. 400,- eur ért tudok szerezni egy Fiat Puntot, plusz akkor kell venni egy Wizzair jegyet ami minimum 140,- eur, nem féltetlneül drága. Főleg ha még vissza kell ide jönni, amire azért van esély, nem is kevés...:-)

Vasárnap este már "otthon" vacsoráztunk, hála a Tarragonai Lidl vásárlásnak. Hétfőn kiültem a teraszra meetingelni, aka beállt ugy a derekam, hogy járni alig tudtam, pedig este 5 - kor találkám volt a Lucia doki nénivel Malagában...

A Malagai találka - mint az később kiderült - igazi siker történetté avanzsálódott.

Lucia dokinéni multkori találkájáról ugyanis, - amikor buktam azt a szolid 1.250,- EUR gyógyszer ügyet - nem született passzus. Aztán egy ujabb dokit kaptunk volna, ami ugy hülyeség ahogy van. Először próbáltam beszélni a recin a hülye nővel - telefonon, semmi, majd irtam e-mail, semmi, majd irtam egy ujabb emailt a kórháznak. Majd beszéltem egy másik figurával - spanyolul, aki végre megértette mi a bajom. Remek. Eleve korábban mentünk Malagába, hogy beszéljünk valami féle ügyfélszolgálattal.. de láss csodát.. az időpont vissza lett foglalva 17:15 -re, a Luciához és a Vithas kórházi alkalmazásba fel lett töltve a multkori látogatásunk reportja.

Na ebből a nyerő pozicióból mentünk be Lucia Doki nénihez, aki meg volt elégedve.. Mindennel.

Hurrá!

Ma pedig főztünk egy tagliatellét, fekete kagylóval ( fehérboros fokhagymás mártással )  és garnéla rákkal. Pont olyat amilyet Savennában ettünk, íme:


 A receptet holnap közre adom, fényképekkel.

MR

 


2023. november 19., vasárnap

Könnyed Savona - Tarragona 870 km.

Van ez a gyógyszert szedési őrült. Reggel 8:00 kor kell beszedni, és mindig ekkor. Előtte 2 órával,  utána 1 órával nincs kaja. Ez az én kis CTOT ( slot ) időm. Ebből aztán rögtön kijön az is, hogy ha reggel el akarsz valahonnan indulni, pl. egy szállodából - akkor nuku reggeli, mert hogy azt nem adja ki ez a 3 órás slot.


Mindegy is, lementem a merülő forralóért, és a szobában csináltam egy Nespresso kávét ( amit igazán nem szeretek, de se baj, most jó volt ). Innen megindultunk Tarragona irányába. Ez a Cote D'Azur -Monaco - Cannes - Nice - Saint Tropez tengerparti ut, ami bár 2 sávos és szinte autópálya, de telis tele van alagutakkal és persze utjavításokkal, amitől egy horror. Plusz a kamion forglamom Dél Francia országba ( és Marseilles - be ).

A mai terv hogy legyűrjük a teljes maradék Olasz szakaszt, átrohanunk Dél Franciaországon,  belépünk Spanyolországba a Pireneusoknál, elmegyönk Barcelónáig, majd onnan Tarragona.


Reggel általában én kezdem a vezetést, és miután lejár a SLOT időm, eszünk valahol egy reggelit. Ez épp Olaszországban volt még, mert itt jobb a kaja, és finomabb  a kávé. Persze a reggeli nem volt Keta, de majdnem. :-) Próbáltam valami lightos sonkás sajtos szendót választani, amit a néni megmelegített, plusz kapuccinó plusz narancslé. 

 


A bolt tele volt különböző sütikkel, panettónikkal, meg minden olyan dologgal ami bűnös. Na ebből a regeliből még verettem, amig ki nem értünk az alagút -kamion rémálomból, majd a a Franciáknál ittunk egy szar kávét és átadtam a volánt.

 Ebből vágtattunk át Franciaországon, és este fél 7 körül negérkeztünk Tarragonába. A város szélére. Amikor előző nap foglaltam a szállást akkor az volt a terv, hogy inkább a város szélén lévő NH Hotelbe foglalok, mert akkor majd este nem kell bóklászni a belvárosba. Na ez sikerült.

Azt azonban senki nem mondta hogy a város jelen széle inkább volt getto, mint egy spanyol városrész. Igy aztán - bár tettünk rá kisérletet - semmilyen étkezési lehetőséget nem találtunk, ahová jó érzéssel beültünk volna. Találtunk evvel szemben egy nagy petárda boltot.


A szállodai vacsora elfogadható volt. Mást róls nem érdemes mondani. Reggel kihagytuk  a reggelit, az ismert SLOT probléma miatt, majd a szokásos Nescafé ökörködés után nekiindulunk a kb. 1.000 km -es utolsó szakasznak.

Amugy tegnap este f8 körül meg is érkeztünk, az utolsó naporól holnap irok.

MR


 


2023. november 18., szombat

Még mindig uton, Barcelona után, Tarragona elött..

 Itt ért minket a naplemente.. 2 napja vagyunk kb. uton.. ma fél napot baszkódtunk az olasz - francia utfelbontásokkal.. ma este kiposztolom a 2 napot..

Első nap: Biatorbágy - Savena ( Olaszorszáh 1.111 km ).

Előző nap rendeltünk egy KIfli-t, kizárólag abból a célból, hogy az utra szükséges dologokat megvegyük. Szeletelt téli szalámi, szeletelt sajt, Abonette, kis paradicsom, Nescafe és kokusz tej. Jah meg a Júliának Unicum 3 üveg.. (?)*
*nyilván nem vettünk 3 üveg Unicomot, tiszta lütyő ez a spiné evvel az Unicum üggyel.

Ehhez pakoltam még némi nemű technikai felszerelést, pl. merülő forraló, fém bögre, akku töltő, tool, stb. mindezt ezt müa. dobozba a csapos vizes tartállyal, a folyékony szappannal és a kis méretű törölközővel együtt.

5.15 kor ébresztő, tervezetten 6 körül indulás. A Toyotát előző nap megtankoltuk, kb 10-15 perc késéssel el is indultunk, mert a kutyát ( Neno ) még vigasztalni kellett, met depés / vagy izett.. ( az ágyban persze ).


Az eddigi kb 2.000 km tapasztalata, hogy kizárólag Magyarországés kis részben Szlovénia van tele olyan farok hosszabbító kurva drága autokkal, és kikzárólag itt / ott Magyarországon megy pl. az autópákyán mindenki ugy mint a barom. Értsd 160-170 -el a belsősávban levillognak a picsába.

A Szloén határon bele tereltek minket a MOL kút parkolójába, ahol egy erre felállított sátor szerű építményben a Szlovén határőr megnézte az utlevelinket.. ( de minek is ?? ) Innen sima út vezetett Triesztig, onnan Unide - Olaszország és már rajta is voltunk a Genovai autópályán. Kb.

Közben 1/4 üzemanyag szintenként tankolás, és vagy kávé. Kb 2-3 körül elfogyott belőlünk az abonettes szalámi és sajt, ugyhogy elkezdtünk keresni egy olasz autó grill-t. Nekem az beugrott, hogy az olasz - bár roppant aranyos - képtelen normálisan bármit is kitáblázni. Ennek az lett az eredménye, hogy 3 ilyen autogrill-t halasztottunk el, mert nem ott volt, nem ott kellett kimenni, mittomén.


 

Na végre volt egy ilyen autópálya felett átívelő amit jó előre láttunk,. na itt végre eltaláltunk a kijáratot. Itt az emeleten ettünk ezt azt, én pl. valami KETO grill tálat. Lent kávé és egy panettoni, amit igéretünk szerint majd csak  Manilván bontunk ki. Figyelem a Pamnettóni NEM KETO, sőt maga az antikrisztus.
Apróbb anti KETO bűnözés zajlik, de szerintem ez a Manilvai mérlegig tart majd, és onnan szigorúan ujra csak KETO - de zsir nélkül.



Még csütörtök reggel voltam a biai vétvételi ponton. Mert az "államiban" csak egy részét csinálták meg annak, amit a Lucia doki néni kért, igy kellett egy kiegészítő labor. A másik hogy kb 10 napja szedem ezt a roppant durva 3. -ik generációs gyógyszert. Na hogy ez a gyogyó mit tud arról a dobozán található piros felirat kb. mindent elárul...


Na tehát csütörtök este meg is jött a labor, PSA 2.55 - ez volt 16.19 október 20-án. Örülünk -e Vincent? Hmm ha nem csesz szét nagyon a gyogyó akkor IGEN.  Igy is indultunk el.. Jobb volt igy.
A grill után még jó sok volt hátra, hogy meg legyen az 1.150 km -es napi penzum. Este 3/4 7 körül értünk Savonába, ez egy olasz kisváros, kikötővel, sok halas vendéglővel.. A szálloda rednben volt, ( NH hotel 90,- EUR ) a parkolót elnéztük, igy a szálloda melletti lakó épület parkolójába álltunk, igy ez olcsóbb lett, mert reggel csak 4.5 ,- EUR-t kellett fizetni.

Bementünk a kikötőbe, és gondos keresgélés után egy pirinyó étteremben ettünk halas - kagylós tészát, reviolit és 2x1/2 tiramisut plusz 0.5l fehér bort. Mindezt 47.00,- EUR-ért. Hát kurva jó volt, főleg ahhoz képest, hogy Bián a Füge nevű halál puccos, ujragondolt étteremben 4 főra szerdán ugy kiköhögtem 49.000,- Ft -ot. hogy a lélegzetem is elakadt és sem nem oda nem voltam a kajától, sem nem éreztem ugy hogy geci nagy dobár lett volna. Illetve ... minden habostva és ujra gondolva volt, igy pl. gordon bleaux - hoz nem tudtak adni egy tál salátát, steak pedig egyáltalánn nem volt. 


Beteg az az ország azokkal az elbaszott árakkal, és a sok boldogtalan életet át - kínlódó barommal, mondom én. Ahogy haladunk át Európán nem látok ily sok puccos autót, vicsorgó utálozó gyűlölködő embert ( és irigyet ) de mosolygó embereket akik szeretik és élvezik az életet, na azt Olaszországban és itt Spanyolországban is sokat. A franciát hagyjuk ebből ki :-).

Második nap: Savona - Tarragona ( 890 km )

Reggel 7 kor keltünk, 19,- EUR / főért nem kértük a reggelit, és nekiindultunk a Savona - Tarragona kb 900 km-es második szakasznak. Mivel a reggelt 38,- EUR -ért eldobtuk, maradt a reggeli camping - online kávé a vizforralóval, a fém bögrével és a Nescaféval.

Na legyen ennyi elég, holnap innen folytatom, mert holnap Tarragona - Manilva 980 km, amimég hátra van.

MR


2023. november 14., kedd

Újratervezés ( megint )

 

TLDR:
Lett gyogyszer, de kell 2 hetente kontrol ehun. Ettol nov. végén visszajövünk egy hétre repcsivel, amugy pénteken a Toyotával elmegyünk Manilvára, 3 nap, közeben irok.


Hiába minden igyekezetem, bármit is találok ki, az élet állandóan átirja a történéseket. Nem baj, lehet pl. hogy pont igy a jó.
Csütörtök éjszaka késett a Wizzair, igy 2 körül szállt le Ferihegyen. Gex jött értünk. Még Malagában már láttam - tudtam, hogy Gex és Emese evakuáltak a családi birtokról, arra az egy hétre amig a tervek szerint elhuzunk a Toyotával Spanyolországrba 2 hónapra. ( ez sem igaz már )
 

Kb geci hideg volt aznap éjjel, ennek a nagy sietségnek az lett az eredménye, hogy a kutyik megkapták a 4.-ik outside éjszakát is, hisz nem ért volna rá reggel hazahúzni…(?!)
Mindegy is, 3 ra hazaértünk. Kb 4 -kor már aludtam is, 9 -re mentem a Rádióba, valamit aláírni. Persze elaludtam. Onnan bementem a Nirvánában található irodába, ahol aztán bár mindenki nagyon kedves volt, senki nem köszöntött fel. Szerencse hogy ezt nem is vártam el, igy legalább a helyén kezeli az ember a dologokat és a kollégáit.
A szombat a kimaradt éjszakától szétesett. A Kifli hozott kaját, amugy a ház üres volt.. Még vettünk kávét, aztán nem is tudom mivel telt el felkómában a szombat.
Vasárnap délelőtt próbáltuk a körletet legalább alap szinten elfogadhatóvá tenni, majd elmentünk repülni BZs-vel és Zsuzsival. Ők 2 db jófej siklóernyős arcok, akiket Olaszországban ismetünk meg, amikor Tasi idomított Norciában minket.
Pénteken este még bevittem a Tasinak az ernyőmet, mert hogy papir forma szerint túl nagy, és akkor alulterhelt, ami szopás.. Ti. fogyatm egy csomót a keto miatt. De végül kiderült hogy csak  a papirja nagy, maga az ernyő az 100 kg felső sulyhatáros, ami figyelembe véve hogy 80-81 kg vagyok már csak, és 15 kb a sok szar rajtad, pont oké. Igy pénzbe nem került, csak az esőben egy Bia -Óbuda útba. A Nenóval, mert a kutyát vislete meg a legjobban a távollétünk. Meg se mertük még mondani neki, hogy megint tiplizünk.
Vasárnap a Kétágúra mentünk, abban reménykedve, hogy a Nyugati szél Délire fordul és akkor pont kurva jó lesz délután. A Kétágúta felmenni 16 - 17 kg-mal sport értékű túra, de lejönni még nagyobb szívás.
Kb. majdnem napnyugtáig ( 16:12 ) taktikáztunk, kb addigra alig volt szél, de legalább nem lett Déli. BZs belefutósan eljött, m,i gyalog le. Én az Óbudai fiaskó óta nem annyira kedvelem ezt a belefutós kisérletet, eléggé pofára lehet belőle esni. Ime.


 


Mindegy is.
Ebből elmentünk enni a Pölisvörösvári Stube étterembe. Remek hely, nem horror az árak, nem Keto, nagy bűnözés volt, de hát szoptunk egész nap eleget, bele kellett hogy férjen.
Jó a Stube knödel-ben keveseltem a füstölt hust, az abszolut über anti KETO túrógomboc zseniális volt.
Nem ittam Edelweis búzát a könlihez, de nem volt könnyű..

 

Na ebből hétfőn 08:30 kor kellett hívni a aktuális uj orvost, aki már a hirek szerint is maga volt a Főisten.. fél 9 -re megjött a zöld jelzés, kilőttök magunkat a Lászlóba.

A Lászlában van egy hosszó zöld pergola szerű folyosó. Ezen kell végig bandukolni, közben jobbról balról épületek, ügyosztályok, stb. Na,  amikor láttam az emberünk nevét kiplakátolva vörös - ezüst táblán, hogy Prof. Doktor egyetemi magántanár főigazgató mittomén, akkor már tudtam hogy Ő maga az AtyaÚristen. Remek. Mindez köszönhető az előző kb. max egy lépcsőfokkal a szentélyen álló dokinak, aki beprotezsált a Főistenhez.. ( köszünjük ) Meg a Heninek, aki kiépítette ezt a jó kapcsolatot..
A cél ismert volt, optimnalizálni a havi 1.255,- eurós gyógyszer költségvetést.  
A csoda gyógyszert 7 napja szedem, 1 havi adagot all in-ben megnyertem már Malagában.
29-es épület, első emelet. Jobbra titkárság. Kopogni kell, szólni ha itt vagyunk.
15 perc alatt a szentéjben személyesen a Főemberrel beszéltünk. Lekurt. Nincsenek időrendi sorrendben a leletek. :-( ( jogosan )
Erre éjszaka később kitaláltam hogy viszek inkább ipad-ot, elektronikusan ott van nekem minden, evvel a 80 oldal 3 nyelvű szarral nem szopok. 2023 -at irunk, hagyjuk ezt a papirral bohóckodást.
Mivel a gyósgyszert már szedem, azt felirják azonnal. ( Hoppá ). Majd lesz onkoteam vélemény is, persze hogy kell, de recept lesz iziben. Levitt a recire a Főisten minket, itt minden orvos és minden nővér maszkban, és kb 95% -ban az összes rák beteg maszk nélkül. (???)
Ez az ország tényleg teljesen hülye. - a szerk. megjegyzése.
Soron kívül Mária nővér bereggelt, elküldött laborra, 15 perc múlva volt labor esredmény, fél órán belül papir (?) recept a kezemben. Jelzem Maqgyarisztánban csak 252.000,- Ft at 56 darabos - 1 havi adag ára. Na most mond hogy itt drágaság van :-))
Na de, az világosan kiderült, még fent a szentéjben, hogy ezt a 2 kulacso játékot ( spanyol és magyar ) nem lehet már sokáig csinálni. Pl. itthon is akarják 2 hetente a kontrolt, ami kb vérvétel, de akkor is.
Na ettől ugye a péntek reggel elhúzunk 2 hónapra az ugrott és helyette: UJRATERVEZÉS.
De persze ezek itt erőltetik ezt a biopszia, vegyünk mintát hogy tudjuk mi a stájsz ügyet is, amitől hideglelésem lett.
A Heni elkezdett kavarni Maria nővérrel, hogy akkor hol is vagyunk, stb. de berántottam a féket alatta, mondván egyenlőre legyen gyogyó ( ingyen ), legyen onkoteam támogató papir, aztán majd kilogisztikázzuk mikor hol leszünk, hogy mindenki boldog legyen.
Igy is lett. Lett recept. Lett mára onkoteam támogatás. Jelzem a Főisten maga az onkoteam :-)
S lett uj terv is.
Pétek reggel a Toyotával, - amire kb ma lett uj műszaki - elindulunk Manilvára.
3.000 km, 3 nap. Se kutya, se gyerek, de mindennap irok. :-) és próbáljuk kiélvezni ha már megint átrohanunk Európán.


 


20 -án hétfőn kontrol Malagában. 29-én randi Klárikával, 30-án repülővel haza. Jubala - aki egyébként Joanna - az uj taki néni manager szolgáltatja majd a transfert, Toyota marad a garázsban.
1-én labor itt, és meeting a Főistennel. Közben kell iratni még egy adag gyógyszert. Na és ebből sztem 6-a környékén ujra Manilva.
Közben sok munka nincs, ez legalább nem probléma, illetve ez is probléma lesz nemsokára..

MR




2023. november 8., szerda

The show MUST GO ON...

 

Hétfőn délután levertük magunkat Malagába a kis piros csoda Fiat bi-turbo Ferrari mokup-pal, amit Javiertől, a szemizdet autó kölcsönzőtől szerváltam kb. 11 napra 158 Euró-ért. Zárójelben jegyzem meg, hogy Javernek 68 ilyen egyszer már GT-s azaz rommá tört Fiatja van, amit a Malagai repülő tértől 2 megállóra lévő Los Alamos vasút állomáson ad - vesz. Bérbe.

Mindegy is, mi a Vithas kórházba mentünk 16:15 re. Mikor is odaértünk, az Asztalos Andris dokiból Lucia Oliva Fernandez Dr. néni lett. A reciben ül egy fél spanyol fél angol öreg nyanya, aki amugy már a múltkor is egy kapitális barom volt. Pl. a múltkor képtelen volt szinte bármilyen nyelven megérteni a nevemet, először belezavarodtunk a nombre - apellido spanyol nyelvészeti problémába, majd minezt angolul family name, surname stb. majd végül amikor odaadtam neki egy kib@szott hitelkártyát rajta a nevemmel, azt mondta hogy nagyon csillog a fényben és nem látja.. Ekkor gondoltam rá először, hogy kiszedem a pultból és lefejelem. :-)

Kiderült Lucia doki néni a nagyobb szakértő, és beszél kb. közép fokon angolul, igy ő kommendált minket tovább a gyógyítás rögös útján. A nyelvi ügy ilyenkor problémás, hiába kb. C2 ( felső fok ) a spanyolom, ilyen kritkius helyzetben jobb az angol, mert kevésbé félre érthető és az ellenfél áll szarabbul, míg a spanyol anyanyelvével meg hadar, meg a f..szom tudja mit ökörködik.
Lucia kínlódott egy sort velünk, hogy miért van / volt összetörve a bortdám, miért lett 3 csigojámon gerinc kompressziós, és hogy akko most mi lesz, hogy az itteni magán biztosító nem fizeti ki a gyógyszerom?

A fordulópont az volt, amikor sorban elmondtam neki, hogy:

- összetörtem a pofámat siklóernyővel persze,  attól van a gerinc kompresszió és s 7./8. borda törés
- ne parázzon, kiköhögöm a gyógyszer árát, mert az olcsóbb mint a temetés, a szörny meg csak terjed bennem e nékül
- a tüdőmöm meg ne aggodalmaskodjon, mert minek is?

Na erre elnézett a távoli negyedik irányába és azt mondta, hogy jaa a tüdőmre is ez a szar gyógyszer kell, ugyhogy akkor meg tök mindegy, nyomjuk. :-) 

- Nah, fasza - gondoltam, végre egyenesbe kezdünk kerülni.
Felkapta a telefont, és beszélt egy másik nőcivel, majd felirta a kis lapra, hogy 1.255,- euro. 

- Remek, ez lesz a mai bukta a pókeren. - Major Úr ezt mindjárt kifizeti.

De aztán belekezdett Juci abba a szoriba, hogy akkor ugye 2 hetente kontrol, előtte labor, a kontrol itt a Vithasban, mert akar látni is.. 8 hétig, utána lehet havonta. S lehet ugy értem infarktusom van, de nem, és lehet ha futok légszomjam lesz, de nem, és még 100 dolog miatt szívhatom meg, de ne aggódjak.
Illetve ne nagyon.


Na gondoltam, akkor ez ugye UJRATERVEZÉS.
El is merengtem, hogy mi is következik ebből? Hozzá téve, hogy Magyarországon továbbra sincs gyíógyszerem, mert az onkoteam nevű gitt egylet nem hagyta jóvá, illetve elhallgatta.
Tehát:
1. Csütrötökön haza kell menni a Wizzair éjszakai járatával - done.
2. Praktikusan a Toyotával kell ide vissza jönni ( ez 3 nap 3.000 km ). Erről majd írok itt. Vettünk ma 2 db
szürke, belül puha maci nadrágot, 8,- eur / db-ért a piacon, ugyhogy felkészültünk az útra.
3. Ha visszajöttünk, akkor itt kell maradni kb 8 hetet, amig a 2 hetes kontroll időszak tart, ebbe benne lesz a Gex születésnapja, a Mikulás, X-Mas, Új Év is, pl. - ennél nagyobb bajom ne legyen.
4. Mind ettől függetlenül valahogy meg kell oldalni a M.o.-i gyógyszer ellátásomat, ehhez kell még egy hatalmasat kavarni otthon. Na ez folyamatban van, van valami nagy Isten akihet megyünk, bár ezen a héten beteg volt.
5. A Toyota műszakija lejér, azr ló halálában le kell vizsgáztatni. Ez pl. már folyamatban van.

 

Tehát jövő hét péntek hajnalban elindulunk ide vissza Manilvára, Bia - Savona .- Tarragona - Manilva útvonalon. A terv az, hogy a kutyák maradnak, de lehet a madarat hozzuk (?!). Na ezt pl. a Heni most találta ki 2 órája. Ehhez kell a Paconak útlevél, kell egy ketrec, kell CITES papir ( ez van ) és kell hogy majd valahogy januárban repülővel haza tudjuk vinni. Ez egyébként Iberia, mert a mocskos Wizzair nyilván ezt nem tudja..

Na most itt tartunk. A blog marad, mert ahogy elnézem, ismét folyamatában vannak / lesznek történések. 

Ja és rendelek magamnak egy reMartkable 2-őt majd, ha visszaértünk, mert nem adtam fel, hogy kézzel írok jegyzeteket, ha lehet úgy hogy mindeki el tudja olvasni.

Update: a gyogyszert minden reggel 08:00 kor beszedem. 9:00 -ig nem ehetek. A KETO-t abban a formájában nem tartom, de továbbra sem eszek lisztet és cukrot. Futni futok és edzek is, mert ettől a sok szartól egyébként összeszakadok. :-)

Aki nem jár majd erre fele, avval jövő hét csütürtükig tudok találkozni, utána ahogy írtam lelépünk a picsába.

 MR


 

 



2023. november 5., vasárnap

A teljes 5. nap 13 perces videóban....

  Ime a teljes 5 nap videoja, külön köszönet ezért Gex-nak és a GoPro-nak.

 

https://vimeo.com/881380457?share=copy

 

 Közben Gex és Emese csütörtök éjszaka hazareppentek, és megmentették a kutyákat, majd péntek reggel a madarat is a Deáktól, aki még előző nap egy létráról ugrott egy fejest a virágágyásba, amikor a madarainak fenyőmagot akart gyűjteni.

Mi itt maradtuk Andalúziában, mert hétfőn lesz egy randevunk az Andris doktorral Malagában. Na majd amit ott tudunk intézni, attól függően jutunk majd haza Magyarisztánba. 

Vannak videók az egyes motoros napokról is, de azokat majd bónusz videóként fogom megosztani, nehogy a tisztelt olvasók elkapassák magukat :-)

Ma dolgoztam, holnap először meetingelek kettőt, majd délutám Malaga az Andris Doktor, és utána írok hogy mit sikerült intézi a gyógyszerekkel, meg az életemmel. Majd azt is megírom mit kaptam ajándékba, meg egy csomó mindent,. ami azóta is a fejemben mocorog.

MR

 

2023. november 1., szerda

Off topic és az út vissza Malagába


 Addig is amíg egy egész posztot összetákolok,  elmegyek gyorsan futni. Jól eső érzés, ha az embernek vannak örök barátai, és ha még ennyi idő után is vannak körülöttem emberek aki szeretnek :-)

A világon élni csak hősként érdemes...

Major 

 Vissza Malagába.

Granadába úgy érkeztünk meg, hogy Rondából elindultunk kb. sztem f1 körül, nem tudom miért, mert hogy hideg van, meg esik is meg nem is, meg hat mit is lehetne ott csinálni, vagy mittomen.
Előtte mi - értsd a 2 nő, és én elmentünk megnézni a Plaza de torroszt - aztán megpróbáltuk megnézni a Calle Jerez végén lévő templomban Avilai Szent Teréz kezét ( az valami ereklye, amit Frankó tábornok a hálószobájában tartott - de sztem ez beteg dolog ), de a templom pl. zárva volt. Ja azért a Marinál ettünk egy valamit + egy csurroszt :-)

Ebből jött egy üzenet, hogy itt van a taki néni és ki kék csekkolni. 





Granada a Sierre Nevada hegységben van. A Sierra Nevada többek között arról híres, hogy az összes makaróni western indiános filmet itt forgatták.( és nem Hollywoodban ).
Na Granada fele hideg volt, ha nem is gecire de épp eléggé. Az autó úton sok kamion volt, ment mindenki mint a barom. Közben meg kellett persze tankolni a BMW -ket. Megint. 

Granadától Északra a hegyekben hó volt...



Igaz, hogy ahhoz képest, hogy pl. a nagyobb böszme BMW 1249 cm3, kb. 4.6 - 4.8 körük fogyaszt 2 személlyel, ami szerintem nem szar.

Granadában először egy macskaköves utcába hajtott be a GPS, aztán egy keramit kockás sikátorba. Az ugye csúszik mint a fene, ráadásul az eső is csöpögött, plusz lejtős emelkedős szakaszok váltogatták egymást. Ebből érkezünk meg egy akkora utcába, hogy a motorok mellett csak akkor fért el egy autó, ha a bokszot levettem a bal oldalról, és egészen ráállítottuk a mocit a falra. Korábban, az online cseckin után kaptunk kódot a bejárati ajtóhoz, és kódot az emeleti bokszhoz, amiben az apartman kulcsa volt.
Pipa. Felcuccoltunk.



Nyilván ismét a kaja volt a kardinális kérdés, ami végül a TGB hamburgeres lett, kb. 7-8 percre gyalog. Itt ugyanis van Vegán hamburger.  
Fizettem egy geci nagyot ( 67,- euró ) és rögtön a kaja után mondtam is hogy na én többet moslékot nem eszem. Ráadásul én Magyarországon sem megyek gyors étterembe szart enni, miért kellene nekem itt szart enni?
Ebből a kis gasztro fiaskóból mi még elmentünk mert volt itten 2 dolog amit intéznünk kellett.
a./ az onko team időszakos gyógyszer betli miatt tudnom kell h a gyógyszer mennyibe kerül?
Az első Farmacáiban egy hülye nő nem mondta meg.. Heni mondta keressünk egy másik gyógyszertárat, ahol egy öreg pali van, majd Ő attól megtudja :-)
Igaza volt. A második helyen az öreg fószer mondta hogy valóban nincs gyógyszertári forgalomban, de amúgy 1260,- euró-ért van egy havi adag.
Ez is csak egy élet. Az ember idővel az örökösök pénzét költi, nem kell törődni vele mi mennyibe kerül.
A második dolog, hogy bár tényleg picit hűvös volt, csak beülök valahová, és iszok valamit, és megcseszem a KETO-mat egy közepesen durva sütivel. :-)
Ebből lett 2 pohár Argentin fehér bor, és 2 db nem túl geci süti.
Update: az alkohol fogyasztásom továbbra is marginális. Jelzem. Töményet egyáltalán nem iszom, és bort is maximum 1 fél pohárral, néha. Kb mindegy is, mert elalszom tőle :-)


Na ebből tök finom volt a fehér bor és a sajttorta + kókuszos süti is.
Reggel elmentünk valami reggeliző helyre, onnan vissza a szállásra. Arra a felvetésre, hogy elmegyünk  e pl. megnézni a Mór palotát, a válasz:
hideg van / volt inkább induljunk el.
OK.
Még szóba jött az arab fürdő előző nap, ami szinten jó buli ( lett volna ) de ehhez (is) foglalni kellett volna. Ez sem lett.
Az út első felében 14 fok volt, és autóút - spanyolul autópista - de egyszer csak ahogy haladtunk közelebb Mortirhoz, a tengerparton, 19 fok lett, aztán 20-21-22.
Mortirban megálltunk, itt a tengerparton már faxa idő volt. Ittunk egy alkohol mentes sört és miután lógott az eső lába elindultunk az N340 tengerparti úton Malagába.

A motoros túrának van néhány örök érdemű tapasztalata:
csak annyi cuccot szabad vinni, ami a motorozáshoz és este a motoron kívüli élethez kell ( 2 nadrág, 1 motoros és egy farmer, 2 pulcsi, 1 motoros 1 nem, pólók, stb. + minimális technika. Cuccot csak puha tornazsák szerű tartóban szabad vinni és tárolni, mert a bokszot úgyis leakasztod és felviszed ( a 2 oldalsót )
kell valamilyen online kommunikáció egyrészt a vezető és az utas, másrészt a motoros vezetők között
mi béreltünk sisakot, az szar volt, illetve rohadt hangos, ez így fárasztó. A sisakot meg kell oldani másképp.
az útvonalat egyedileg meg kell tervezni, kerülni kell az autó utakat, mert 0 az élvezeti értéke.  Hibás az az elgondolás, hogy beírod a navigációba hová akarsz menni, mert a van a leggyorsabb útvonalon fog elvinni.
Csak olyanokkal motorozz, akikkel elmennél pl. hajózni vagy üdülni is, akik nem jó fejek, vagy pl. kurvára el vannak foglalva magukkal az nem jó társaság erre.

Hát kb. ennyi.
Az IMT Bike hoz a tengerparti út miatt 5 körül érünk vissza. A felborulás miatt voltak apróbb sérülések a motoromon, a fazon kérdezte, hogy felborultam.-e?
Ja. Deálló helyben :-)
De ugye jól vagyok, nincs bajom? - jó fej kérdés volt.
Nem nincs, kösz.
Végül a számtan az volt, hogy 295,- euró a bal o. fék kar, a kormány széle, a blokk burkolaton a kisebb sérülés és a bal o. bokszon a sérülés. Ebből lejött a szar kulcs, amit az előző barom eltört, és így csak a toll volt ráeszkábálva egy valami készségre, evvel végig szoptuk a hetet,. plusz a navigáció ami egy szar volt. Ez 175,- euró kompenzáció mínusz, így 115,- euró  mínusszal szálltam ki a buliból. Ez nem rossz.
A sisak x4 és a nav 255,- euró volt, az jobban fájt.
Még az IMTBike előtt elmentünk Los Alamosba a vasút állomásra, ahol Javier először Lorettának akarta adni a piros 3 ajtós Fityót, de végül 1,5 hétre 158,- euró -ért jó volt az a Heninek is. :-)
Az IMTBike -ban Nachos kérdeztem hol lehetne enni valamit, de amikor elindultunk, a Gexék mondták hogy jaj ők ott ( sem ) tudnak semmit enni, úgyhogy egy mozdulattal töröltem a címet és a Fiungirólai Lidl -ben vettünk vacsorát + 1 üveg pezsgőt.

Na ebből f9 re haza is értünk.

S akkor beköszöntött a mai reggel.
Valahogy hálás vagyok az életnek, hogy megtaposott párszor, így mosntanra már tényleg örülök mindennek és policyből sem nem kínlódok, sem nem gondolkodom már az igazat mondom - e. Kendőzetlenül. ( és azt is írom )
Itthon se nincs ( már ) ez másképp. Így jó.
Aki felköszöntött annak mind nagyon örültem és örülök.
Nincs bajom a korral. Sem.
Ennek örömére, bár a motorozásnak vége írok tovább :-) akinek van kedve olvassa bátran, bár ezt senkinek nem ajánlom.. :-)


Na csók.

MR

reMarkable 2 / in medias res -Manilva

 Az otthon töltött idő alatt elsodortak az események :-) Utána volt a 4 bap Edinburgh, erről majd később, és ebből érkeztünk vissza Manilvár...